Bemutatkozik az M-Lambéria Barkács Ker. Kft.

 

Nemrég a Tolna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara lapjában jelent meg rólunk egy cikk. Az alábbiakban olvashatják.


Ha kész a ház, ők jönnek – bemutatkozik az M-Lambéria Barkács Ker. Kft.

Termékrengeteg – jelen sorok írójának ez tűnt fel először, amikor belépett a szekszárdi M-Lambéria Barkács Ker. Kft. áruházába. Lambériák, szerszámok, lécek – elég hosszan lehetne sorolni, mi minden található a boltban, hát még a hozzátartozó raktárhelyiségekben. A száz százalékig családi vállalkozást több mint húsz éve alapította Mészáros József, aki mesélt a kezdetekről, valamint arról, hogyan jutottak el a lambériától és a hajópadlótól több mint ötezer termékig. Ismerjük meg közelebbről az M-Lambéria Kft.-t.

 

Mikor alapította a vállalkozást?

1993-ban alapítottam, szinte a véletlennek köszönhetően. Teljesen laikusként kezdtem kereskedni, minden jellegű tapasztalat nélkül építettem fel a vállalkozást.

Mivel foglalkozott a kereskedelem előtt?

Tizenkilenc évig az áramszolgáltatónál dolgoztam. Az ottlétem alatt úgynevezett csendestársként beszálltam egy cégbe. Úgy alakult, hogy rajtam maradt a készlet, amit el kellett adni. Ekkor gyorsan felvettem egy kollégát, aki a nyugdíj mellett gyakorlatilag a raktárt vezette, intézte az árukiadást, szó szerint kereskedett a termékekkel. Hat évig dolgozott nálunk, nagyon sokat köszönhetünk neki. Aztán a GYES után a feleségem is elkezdett a cégben dolgozni: ő intézte a papírmunkát, a beszerzéseket, mindent, ami az adminisztratív feladatokkal függött össze. Amikor az ismerőseim meghallották, hogy mivel fogok foglalkozni, mindenki le akart beszélni róla. “Nem gondolod, hogy ez menni fog, minden ilyen vállalkozás tönkremegy.” stb. – hiszen közben zajlottak a felszámolások, így mindenki ezzel „biztatott”. (nevet)

Készlet a polcokon – a boltban több mint ötezer termékből lehet válogatni

Készlet a polcokon – a boltban több mint ötezer termékből lehet válogatni

Aztán az idő Önt igazolta.

Így van, már több mint két évtizede foglalkozunk kereskedelemmel, a semmiből építettünk egy családi vállalkozást. A TOTÉV építőipari vállalat telephelyén kezdtünk, aztán szépen lassan sikerült fejlődni. 2000-ben meg tudtuk venni a mostani ingatlanunkat itt, az Epreskert utcában, több ezer négyzetméter raktárunk van, és hét munkatárssal dolgozunk.

Beszélgessünk egy kicsit a termékpalettáról. M-Lambéria Barkács Ker. Kft. – a név alapján nem nehéz kitalálni, mit árulnak, bár a bolton jöttem keresztül, amikor beléptem az irodájába, szóval finoman fogalmazva is, árulnak mást is. Mit „örökölt” csendestársként a kezdetekkor és hogyan jutottak el a boltban lévő termékekig?

A kezdetekkor lambériákat, burkolatokat, hajópadlókat árultunk. Gyorsan hozzáteszem, a kezdetekkor még más rendszerben.

Ez mit jelent pontosan?

Volt egy cég, ami behozott például hajópadlót, burkolatot az országba, azt szétosztották régiónként. Egy-egy régióban kijelöltek egy nagykereskedőt, aki kizárólagosságot kapott a termék árusítására. Ilyenek voltunk mi is. Gyakorlatilag nagykereskedőként is működtünk, aki más viszonteladóknak adja el a faanyagot, viszont a piaci igények akkorák lettek, hogy a rendszer így nem maradhatott fent, óriási nyomás nehezedett egy-egy külföldi importőrre, a „depós” rendszer pedig túl lassú volt a megnövekedett fogyasztói igények kielégítéséhez. A változások okán értelemszerűen megszűnt a kizárólagosság, mindenki elkezdhetett árulni, ami – mondanom sem kell – elég kemény versenyhelyzetet teremtett a piacon. Sokat gondolkodtunk, hogy milyen irány következhet ezután. Maradtunk a fő termékprofilnál, de tudtuk, hogy új „célközönségre” van szükségünk, ezért a lakossági piac irányába fordultunk, amely már egy folyamatos termékpaletta bővítést is megkövetelt.

Ezt számszerűsítsük egy kicsit.

Az indulás után több mint két évtizeddel több mint ötezer termékünk van. Abszolút favorit a lambéria, a hajópadló – ezekből még ma is nagyon sokat eladunk, csakúgy, mint OSB-ből, gipszkartonból, laminált padlóból. Tényleg órákig sorolhatnám, hogy mennyi minden árulunk. Hatalmas a csempe és padlólap kínálatunk is, de burkolási segédanyagokat, zuhanykabinokat, kádakat, szanitereket, fugázó- ragasztó- és tömítőanyagokat, lakásdíszítő elemeket, szerszámokat, redőnyöket, rovarhálókat is találnak nálunk.

Hagyományos építőanyagot nem árulnak? Például téglát, vagy cserepet?

Nem, nem árulunk. Az az igazság, hogy nagyon telített a piac és kicsi az árrés egy-egy ilyen terméken, ezért ezeket csak nagy volumenben érdemes árulni. Nagy a helyigénye és kiszállítással működik. Ha áll egy ház négy fala, rajta a tetővel, akkor jövünk mi. Ez így van már húsz éve, ezen nem is szeretnék változtatni.

Milyen akadályokkal, nehézségékkel szembesültek az elmúlt húsz évben? Például maga a termékbővítés – a nagykereskedelmi rendszer megszűnése után – felfogható-e egy ilyen akadálynak?

Utóbbi nem. A rendszer átalakulását lehetett látni, így előre is tudtunk szaladni. Újabb és újabb termékekkel bővítettük a kínálatot. Nagyon sokat adtunk – mai napig így van – a vevő szavára. Tehát, ha most kimegy az irodából és ránéz egy polcra, több olyan áru is van, amit eszünkbe nem jutott volna tartani, csak éppen keresték ketten, hárman, négyen, aztán rendeltünk belőle. Szerintem természetes, csak a vásárlói visszajelzésekből lehet igazán jól kereskedni, a vevő tudja a legjobban, mit akar. Viszont, hogy a kérdésére is válaszoljak: az első nehezebb periódus akkor jött, amikor Szekszárdon megnyitott a két nagy barkácsáruház. Ezt alaposan megéreztük, eléggé elszivárogtak a vásárlók. A legnagyobb gond az, hogy a két áruház közül az egyik már megszűnt, és abból a több százmillió forintból amit „elvittek” ezek az áruházak, nem „folyik” vissza a hozzánk, kiskereskedőkhöz annyi. A vásárlói szokások megmaradtak. Nagy probléma természetesen – gondolom, erről tízből kilenc vállalkozó beszél – a 2008-as gazdasági válság, amely nem is abban az évben éreztette igazán hatását, hanem egy-két évvel később. Gondolok itt arra, hogy az országban a kiadott építési engedélyek száma kilencezer alá csökkent. A családi házépítés szinte megszűnt. Vannak, voltak nehezebb időszakok, de mi mindig nagy vehemenciával végezzük a munkánkat, megyünk előre, tervezünk és agyalunk a jövőn.

Milyen legyen a fürdőszoba? – a vásárlókat bemutatóterem is várja

Milyen legyen a fürdőszoba? – a vásárlókat bemutatóterem is várja

Mit terveznek?

Rengeteg törzs- és visszatérő vásárlónk van; elmondásaik alapján derül ki, hogy egyes termékeket máshol mennyivel drágábban lehet csak megvenni. Nagyobb vásárlás előtt mindenféleképpen érdemes tájékozódni, hogy esetenként ne többszöröse legyen a kiadás. Az árak hallatán helyenként meg vagyok döbbenve, aztán mégsem. Méghozzá azért nem, mert a nagyáruházakban van hely arra, hogy a sok-sok terméket bemutassák, kézzelfogható közelségbe kerüljenek a vásárlókhoz, így lényegesen jobban eladható. Mindenki elmondja, hogy mennyire nem szeret vásárolni a multiknál, de az az igazság, hogy vásárol. Nálunk az eladóterem háromszázötven négyzetméter, szinte már nem tudunk hova pakolni. Az alsó szinten található egy bemutatóterem, mely szintén megtelt. Tehát: nem tudjuk a rengeteg típusú terméket bemutatni, vonzóvá, vonzóbbá tenni. Biztos vagyok benne, hogy ezért tudják egy nagy áruházban drágábban eladni a termékeket, mert a választék teljes egészében látható. Nagyon szeretnénk valami olyan pályázatot, amellyel a szomszédunkban álló, kétszer hatszáznegyven négyzetméteres épületet át tudnánk alakítani egy új üzletté, ahol megfelelő színvonalon tudnánk megjelenni mi is. Sajnos erre egyelőre nincs sok esély. Nincsenek olyan pályázatok, amelyek ránk, kisvállalkozókra lennének szabva. Mindig bíztam a jövőben, így remélem lesz olyan projekt, amelynek segítségével lehet bővíteni a céget.

szegelyek